Római sír volt a házuk alatt

A régészek csak úgy áradoznak róla

[Kail] publikálva: 2019-09-03 14:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Tökéletes állapotú római sírt talált a háza alatt egy spanyol család. 2000 éves emberi maradványokat rejthet a kamra. Évtizedek óta nem volt ilyen jelentős régészeti felfedezés a régióban.


Egy spanyol család tagjai épp a házukat újították fel az andalúziai Carmonában, Sevillától 34 kilométerre, amikor a terasz lebontása után egy íves bejárat fedte fel magát. Legnagyobb meglepetésükre a bejárat egy római korból származó sírkamrába vezetett, a Kr. e. első századból – kilenc fülkével, bennük temetkezési urnákkal és ládákkal, melyek több, mint 2000 éves emberi maradványokat tartalmazhatnak. Értesítették a városvezetést, amely rögtön intézkedett és a régészek megkezdték az ásatásokat.

“35 éve nem volt ilyen lenyűgöző állapotban fennmaradt síremlékkel dolgunk”  mondta Juan Manuel Román, az egyik régész. A szakember szerint szinte semmilyen károsodást nem szenvedett a kamra. A feltárás során megállapították, hogy az urnákat különféle mészkövekből, üvegből és ólomból álló védőburkolatból készítették. Kis üvegcséket is találtak, melyekben parfümöt vagy olajat tárolhattak, valamint tányérokat, melyek szintén fontos részét képezték a temetkezési eljárásnak.

A mostani Carmonát, ahol a sírt megtalálták, a római korban Carmóként ismerték. A régészek szerint több, mint 300 temetkezési hely maradhatott fenn a város területén.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Lázadni virágültetéssel is lehet
Hallott már a gerillakertészetről?
PÉNZTÁRCA
Már Romániában is oktat az OTP Bank
Pénzügyi ismeretek 1200 négyzetméteren
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Migránsoknak segítenek az AHU orvosai
Járványveszélytől nem kell tartani
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--